Első fejezet - Travel Home

Sziasztok bogárkáim!

A helyzet a következő: Ez nem a teljes fejezet, ez még csak  mondhatjuk a fele v. három negyede, a lényeg, hogy még befejezem és a folytatását ehhez írom hozzá! Tehát, aki olvassa az ne várjon 1/2t, mert nem lesz...egyszóval fejezet bővítés lesz majd 1-2 nap múlva. 

Ezer csók 

/Adam szemszöge/

-Adam! Kelj már fel!-kiabált magas hangján Becky, miközben lerántotta rólam a takarót. Húgom elhúzta a függönyt. Az erős fény bántotta a szememet, így egy párnát húztam a fejemre és egy hangos nyögéssel jeleztem a nem tetszésemet.Áá az idegeimre megy ez a kis vakarcs!! -gondoltam.-Hallottalak Adam! És csak, hogy tudd! Te sokkal idegesítőbb vagy!-kapta el a fejemhez szorított párnát, eldobta a szoba másik felébe és kinyújtotta rám a nyelvét. Ez volt a végszó. Elkaptam kishúgom, magam mellé rántottam és kíméletlenül el kezdtem csiklandozni. Becky kapálózott és hangosan sikítozott.

-Naa, feladod??-kérdeztem még mindig kínozva őt.

-So-so-sohaa!!-nevetett. Becky arcáról már folytak a könnyek, én mégsem hagytam abba.

-Naa?-kérdeztem még egyszer.

-Jó, oké! Te nyertél!-sikította, mire én azonnal elengedtem. Becky zilálva mászott ki az ágyamból és mutatóujjával fenyegetően felém bökött.-Ezt...még nagyon megbánod, Adam Grimmie! Bosszút fogok állni...-kapkodta a levegőt. Ezen nevetnem kellett, ahogy Becky arca egyre vörösebb lett. Becky kiviharzott a szobából, hogy valami útra valót készítsen. Leküzdöttem álmosságomat, felkeltem jó meleg ágyamból és a szekrényhez mentem. Rebecca már jó két hete nem ment suliba. Félek, hogy nagyon lemaradt...bár én vagyok a kemény bátyó, mégis aggódom azért a kis energiabombáért. Elővettem egy fehér rövid ujjú pólót és egy farmert. Felöltöztem és a konyhába mentem. Becky a pultnál sürgött-forgott, elkészítette a reggelimet, ami már a pult másik oldalán várt. Leültem a székre és neki láttam a Ham&Eggs-nek. Mikor végeztem lehúztam egy pohár narancslevet és elégedetten dőltem hátra a székben. A kis energiabomba ugrál, mint a bolha...-erre a gondolatra Becky egy gyilkos pillantást lövellt felém. Fincsi volt a reggeli húgi!-köszöntem meg, majd visszamentem a szobába. Megágyaztam nehogy a kis anyapótlék elkezdjen pampogni.

-Hallottam Adam! Meghalsz!-fenyegetett, de hangja még mindig magas volt és ártalmatlanul hangzott. Mosolyogva pakoltam össze a bőröndömet, majd hirtelen eszembe jutott valami.

-Hol van anya?-kiabáltam.

-Elment...valami dolga van...Miért?

-Csak mert a gondolataimra válaszoltál! Apropó, akkor hogy megyünk ki a reptérre?-furcsálltam. Ha anya elment dolgozni, akkor minket ki visz ki?

-Idióta! Itt hagyta a kocsit! Majd te beviszel minket, ott hagyjuk a kocsit és majd megy érte taxival....a lényeg, hogy add le az információs pulthoz a kulcsot!-magyarázta, mintha a legegyszerűbb dolgot nem tudtam volna. Becipzároztam a bőröndöt és az ajtóhoz vittem. Bementem Rebecca szobájába össze szedtem az ő cuccait is és kimentem a kocsihoz a hatalmas bőröndökkel. Végre apához megyünk. Anyánál az élet olyan, mint egy börtönben. Ne beszélj senkivel, ne nézz rá senkire, nem mehetsz sehova. Mintha valami kísérleti nyulak lennénk. Igen, anya amolyan tudós palánta. Ő az igazgatója a Richardson kutatóintézetnek a kihalt Texas közepén. Anya az aki a genetikai rendellenességekkel foglalkozott mindig is. Apa nos, ő az az ember, aki inkább otthon van és Tv-zik, mintsem hogy dolgozzon. Anyám szöges ellentéte. Apa rendőr. Szereti a munkáját, de én sem szívesen mennék be dolgozni oda, ahol nap mint nap gyerek -főleg lányok- eltűnését jelentik be. A családunk csupa ellentétből tevődik össze. Rebecca még csak tizenöt éves, de nagyon okos és különleges. Olyan különös génekkel született, melyek lehetővé teszik, hogy az ember fejébe lásson. Tehát egy szóval gondolatolvasó. És én? Hát én egy átlagos tizenkilenc éves srác vagyok. Nincsen álmom, egyszerűen csak élni akarok. Beraktam a bőröndöket a csomagtartóba, majd visszamentem a házba.

-Mehetünk?-kérdeztem és az órára néztem. Fél tíz, mindjárt indul a gép. 

-Mehetünk!-szökdécselt az autó felé, miközben valamit dudorászott. Lányok...-.-'-Hallottam ám!!-szólt vissza az ajtóból. Vigyorogva mentem utána. Bezártam az ajtót, beszálltam a kocsiba, beindítottam és már a reptérre vezető úton haladtunk.

***

Leparkoltam a kocsit a bejárathoz közel, majd elkezdtem kipakolni a bőröndöket. Becky habozás nélkül segített, aminek most kivételesen örültem. Miután ezzel végeztünk, bezártam az autót és csomagokkal megtömve elindultunk befelé. Az információs pulthoz indultam, amikor valaki hirtelen a nevemet kiáltotta.

-Adam! Adam!-hátra néztem, hogy ki lehet az. Anya sietett felénk integetve. Mosoly volt az arcán, miközben egy puszit adott kishúgom homlokára és az én arcomra. Oda adtam neki a kulcsot, majd megöleltem.-Vigyázzatok magatokra! Majd találkozunk...-mondta, majd mi elindultunk a járatunk felé. A mozgólépcsőnél még hátra fordultam és intettem egyet anyának, mielőtt eltűnünk a rengeteg emberből álló tengerben.

***

A repülő út nem volt hosszú, inkább csak fárasztó. Mivel ez a kis vakarcs állandóan pattog, mint a gumilabda!! Morgolódtam magamban és elégedetten nyugtáztam, hogy Becky mindent hallott. Elég furcsa ez a gondolatolvasósdi, de néha elég nagy hasznát vesszük. Például, amikor apával hülyéskedünk én üzenem neki gondolatban, hogy most terítsük le és végszóra apa már a kanapén hever. De van ennek hátránya is. Semmi magán élet, semmi saját gondolat, mert mindent hall és mindent tud...A landolás után fogtunk egy kocsit és rápakoltuk a csomagokat. Legalább nem kell cipelni...-vigyorogtam magamban, mire Becky hevesen bólogatni kezdett. Hamarosan megláttuk apát, amint a kék Ford Escort-jának támaszkodva jót mulat rajtunk. Igen ez a mi apánk. Az örökös gyerek, aki mindenen nevet. De ez nem is nagy baj, mert jó kedvében nagyon hülye tud lenni, de ha kell felveszi a komoly maszkot. Mosolyogva mentünk a jól megszokott kocsihoz, amjd kezetráztam apámmal.

-Szia apa!-üdvözöltem.

-Szervusz fiam!-mosolygott rám, majd megölelt. Miután elengedett Beckyhez fordult, aki már a lábával dobolt, annyira unta magát.-Kicsim!-tárta szét karjait, majd megölelte húgomat. Rebecca olyan kicsinek és törékenynek látszott apa karjai között, de tudtam -és ezt csak én tudtam a családból-, hogy közöttünk Ő itt a legerősebb. Bepakoltunk hátra, majd beültünk a kocsiba és a régi ház felé hajtottunk. Megálltunk az egyik lámpánál, ami épp egy kávézó mellett helyzekedett. Nyugodt hely volt, a kültérben a fal mellett padok voltak elhelyezve, ahol három lány nevetve ült és kortyolgatták az italukat. Két barna hajú és egy szőke. Csinosak, körülbelül tizenhat - tizenhét évesek. Az egyik éppen egy SMS-t írt, majd visszarakta a táskájába. Ekkor Becky telefonja csipogott, majd zöldre váltott a lámpa és elindultunk.

-De jóó!-ujjongott. Hátra néztem, hogy lássam minek örül annyira Becky, de nem volt hajlandó megmutatni.-Először ígérd meg nekem, hogy eljössz velem!-mutatóujját maga elé emelve nézett komolyan a szemembe.

-Egyáltalán miről van szó? Nem ígérek meg semmit, amíg nem tudom miről van szó!-háborodtam fel, de Becky elszánt arcát látva sóhajtottam egyet.-Rendben megígérem...-mondtam megadóan, mire Becky sikkantott egyet.

-Rendben. Szóval néhány barátnőm Nyárköszöntő bált tervez a sulinkban!

-Ennek örültél annyira?-kérdeztem egyik szemöldökömet felvonva.

-Ünneprontó! Lány vagyok!! A bálozás és a pasizás az életem!

-Nanananaaa!-szólt közbe apa.-A bálozás még rendben, de a fiúk! Még túl fiatal vagy ehhez!-mondta ellenvetést nem tűrően apa, de tudtam, hogy ugyan olyan jól mulat rajta, mint én.

-Ti ketten...mind...olyan....arghhh...-dühödött fel. Apával jót nevettünk, majd lepacsiztunk, mire Becky szisszent egyet.

-De nem szólhatsz már semmit! Mert megígérted, hogy eljössz velem! Ami azt jelenti, hogy nekem lesz a leghelyesebb kísérőm!-ujjongott ismét.

-Hé-hé! Nem ígértem meg semmit sem...oké? Főleg nem bálokra....-vágtam közbe.

-De hát az előbb azt mondtad!

-Fiam, megígérted neki, szóval innen nincs visszaút! Írd meg a végrendeleted és akkor midnenki jól jár!-nevetett apám. 

-Jól van megírom! De ti nem kaptok belőle semmit!-mutattam mind kettejükre.

-Mert nincs mit!-nyújtotta ki a nyelvét Becky.

-Te kis...-és ekkor apa fékezett. Még épp idejében kaptam magam elé a kezem, így nem zuhantam neki a műszerfalnak.

-Megjöttünk...

-Otthon édes otthon...-sóhajtotta Becky. Igen, végre itthon.