Hello bogárkáim!

Nos Melody** -val létrehoztunk egy blog díjat! Nem tudom létezik-e már, de mi megcsináltuk!

Szóval íme:

1. Tedd ki a képet a blogodra!

2. Köszön meg annak, akitől a díjat kaptad!

3. Írj le 6 dolgot magadról!

4. Küld tovább 5 blog írónak! (a linket ne felejtsd el)

5. Hagyj megjegyzést a blogjukon, hogy meglepi várja őket! ^^

Küldöm:

Alysia

Cinty

Molly H.
Bia
Niki

Csók mindenkinek!! :3 ^^

Avery

Első díj! :3

Szabályok:

1. Tedd ki a lógót a blogodra!

2. Köszönd meg a díjat attól akitől kaptad!

3. Írj ki magadról 7 dolgot!

4. Küld tovább 7 írónak (ne felejtsd el belinkelni a blogjukat)!

5. Hagyj megjegyzést a blogjukon, hogy meglepetés várja őket!

Nagyon köszönöm az első díjat Alysia-nak!

7 dolog magamról:

1. Művészeti szakra járok a gimiben.

2. Imádom az animéket, kedvencem a Full Metal Alchemist.

3. Jelenleg színészkedek, amit imádok csinálni!

4. Twilight fanatikus vagyok ^^ (Team Jacob...bocsi Edwardosok:$)

5. Van egy kutyám és két macskám. A kutyám egy drótszőrű tacskó a neve Morzsi és a cicáim pedig Kormos és Kacat.

6. Van egy öcsém, aki mindig itt ólálkodik és nagyon jó ötleteket ad a történetekhez! Ezért is imádom! ^^

és végül 7. Álom világban élek és utálok felébredni! ^^

A 7 író akinek küldöm:

Jessica

Angyal

Zaza

Cinty

Ami azt illeti ennyi embernek tudom elküldeni! Egyenlőre! De majd alakulgat! köszi még egyszer! csók

Második fejezet - Preparation

/Nora szemszöge/

Miután végre elszabadultam Julie szorító karmai közül, a lányokkal a Ceffe Dell'arte-be mentünk kicsit lazulni. Bementünk és a kávézó szinte tele volt. A pulthoz sétáltam, amíg Dana és Chris kerestek valami helyet. David állt a pultnál. A lányokkal akárhányszor jövünk mindig megjegyzik mennyire helyes, bár tényleg nem néz ki rosszul. Rövid barna haja és kék szeme volt. Amíg várakoztam felmértem a kávézót. Nagyon szerettünk itt lógni, mert nyugis hely volt. Amikor az ember belép ide az arcába csap a frissen lefőzött kávé és frissen sült süti illata. Danaék kint foglaltak helyet egy padon.

-Szia Nora!-köszönt.

-Szia Dave...

-A szokásosat?-vágott közbe kérdésével. Csak bólintottam egyet, rám mosolygott majd el kezdett ügyködni. Láttam az érzéseit, amik felkavartak. Mintha zavart lett volna, de mégis mitől?-Tessék egy Cappuchino és egy Tejeskávé tejszín habbal és egy Jegeskávé. És persze mind a háromhoz csokis süti...Tessék.-adta át, majd mélyen a szemembe nézett. Elkaptam a tekintetemet. Soha nem szerettem szemezni senkivel.

-Köszi...-kezdtem el összeszedni a cuccokat, mire David elkapta a sütikkel teli tányért és a Tejeskávémat.

-Várj, majd segítek.-indultunk el kifelé. Kilökte nekem az ajtót, majd segített lepakolni.-Parancsoljatok...-mondta, majd rám kacsintott és elment. Na jó ez már tényleg furcsa!

-Ez meg mi volt?-kérdezte Chris, miközben kajánul vigyorogva a könyökével oldalba bökött. Hát igen Christabel volt az, aki mindig mindent észre vett. Kilencedikben ismertük meg, és egész jóban lettünk. Hosszú barna haját kibontotta, farmert viselt fekete topánkával és egy fekete pántos toppot, rajta egy fehér inggel.

-Lányok! Semmi nem volt...

-Persze... nyilván a kávédnak kacsintott...-mutatott Dana mind két kezével David után, miközben a szemét forgatta.-Még a vak is látja, hogy...

-Nem jövök be neki! És kész, téma lezárva.-vágtam a szavába. Dana volt az egyik leges legjobb barátnőm. Ismerjük egymást már időtlen-idők óta. Ő volt a kis ún. "bandánk" agya. A mindentudó, szín ötös Dana, aki mindig eszméletlenül jó öltözik. Egy fehér, mintás pólót, skót kockás, kantáros nadrágot, hosszú fekete zoknit és egy hosszú szárú converse dorkót viselt. A haját göndör fürtökben kibontva hagyta és egy fekete kalapot húzott a fejébe.

-Jó.-vágta be a durcit, de nem hatott meg. Belekortyoltam a tejeskávémba és Dana arcát kezdem el vizsgálgatni.  Hirtelen az arca felderült, majd közelebb csusszant a padon.-És mi volt a gyűlésen...??

-Tényleg! Azt mondtad majd elmeséled... na itt az ideje...-nézett rám Chris, miközben a jegeskávéját szürcsölgette. Kortyoltam egy utolsót a meleg koffeinből, majd belekezdtem. Minden egyes részletet elmondtam, hogy mikről volt szó...és mi lett a végeredmény. A fogadás...stb.

-Szóval van egy hetem! És reméltem, hogy segíteni fogtok, mert akármennyire szeretek szervezkedni...hát szóval ti is tudjátok, hogy egyedül nem fog menni...-sóhajtottan, mire Dana és Chris kikerekedett szemekkel meredtek rám.-Most meg mi van?

-Te beismertél valamit!-mosolyodott el Dana.

-Jól van...ez nem olyan nagy szám, na!!-nevettem el magam. Mert tényleg igazuk van. Soha semmit nem ismerek be, csak ha már muszáj, de most azonnal tudtam, hogy egyedül nem fog menni. Szükségem van rájuk és minden segítségre, amit csak össze tudunk szedni!

-Na ez sincs minden nap! Mondd még egyszer!-vigyorgott. Chris csak röhögött mellettünk. Persze mi sem vettük komolyan és már szinte terültünk a röhögéstől.

-Lapozzunk már!-mondtam, de nem bírtuk abba hagyni.

-Rendben...küldök egy SMS-t Beckynek, hogy segítsen be ő is...-Dana gyorsan pötyögte a szavakat telefonjába, miközben még mindig nevetett. Bármin tudok nevetni, de csak ha ők velem vannak. Senki mással nem vagyok ENNYIRE felszabadult.

* * *

Miután abbahagytuk a röhögést mind a hárman Christabelékhez mentünk. A szobájában elkezdtük megtervezni a plakátokat. A3-as és A2-es lapokra kezdtünk dolgozni. Egy táncoló párt rajzoltam a lap közepére, majd elkezdtük rá irkálni a megbeszélt szöveget. Pár óra alatt végeztünk a vázlat tökéletesítésével, majd a plakáttal és másnap a suliban lefénymásoltattuk 50 példányszámban. Az ezután következő napok összemosódtak. Reggel felkelek, utána suli, tanulás, majd az órák után a bál terveit kezdtük megvalósítani. Becky is segített. Megterveztük a torna terem és a foci pálya díszítését, és a művészeti osztályok (amibe Chris és én is beletartozunk) elkezdték kivagdosni és csillogóvá tenni a díszítést. Az állandó szervezés mellett szinte alig maradt szabadidőnk, de azért be tudtunk iktatni néhány vásárlós délutánt, hogy felderítsük a butikokat az estélyik,báli ruhák és a álarcok után. A bál napján felvillanyozva mentem órák után a tornaterembe. Megkezdődött a díszítés. Felakasztgattuk a lufikat, a flitteres konfettiket, csillagokat, holdakat és néhány csillogó szívet ragasztottunk a terem ablakaira. Megkértük az elsősöket, hogy díszítsék fel a kaput, a focipályára és az onnan a tornaterembe vezető utat illetve a pályát. Lampionokkal, konfettikkel, kitűzött szívecske és csillag alakú lufikkal. Egy hatalmas csillogó sör sátrat állítottak fel a foci pálya közepére, benne egy emelvénnyel, ahol a banda fog játszani, tánc parkettel, amin táncolhatnak az emberek, és az egyik sarokban volt az ital és étel pult. Minden gyönyörű volt. A kapunál rögtön volt egy boltíves kapu, ami alatt a párok megállhattak fényképezkedni. Csodálatos. Egyedül az nem hagyott nyugodni, hogy mindig láttam mit éreznek a készülődés közben mások. Danaék majd megvesztek, hogy végre elkezdődjön és nem csak ők voltak így, hanem szinte mindenki. És mire végeztünk, eljött az este. A lányokkal gyorsan hazamentünk, pontosítva Danaékhoz mentünk. Mindhárman hajcsavarókkal a fejünkön készülődtünk. Én kifestettem Danát, Dana Christ, Chris pedig engem. Vicces kis sorozat, még is valami nem hagyott nyugodni. Egyikünknek sem volt párja. Vagyis nem volt időnk keresni és minket sem keresett senki. Aztán hirtelen megcsörrent a telefonom. SMS. Gyorsan megnyomtam a megnéz gombot, és átfutottam az üzenetet.

"Remélem nem fogod egész este azt figyelni, hogy ki mit csinál, mert szeretnék táncolni is!:D Tudom nem kérdeztem meg, de nagyon elfoglalt voltál, tuti meg sem hallottad volna ha hívlak...szóval kicsit elkéstem  de remélem eljössz velem a bálra... háromnegyedre érted megyek :)"

 Dominic. Hát igen a szőke herceg és az utolsó pillanatban, ahogy az szokott lenni. Gyorsan visszaírtam:

"Hm...rendben, de Danaéknál vagyok és ha már idejössz számolnod kell a potyautasokkal is...remélem nem baj...:("

Hamar jött a válasz, amin jót mosolyogtam:

"Rendben, de ha rosszak lesznek kiteszem őket! Alig várom, hogy lássalak!:)"

Már csak fél óránk van elkészülni. Lássuk be, az igazság az, hogy fél óra nem elég a lányoknak...minimum egy fél nap kell! De nem tudtunk mit tenni. Gyorsan magunkra kaptuk az estélyiket kiszedtük a hajcsavarókat a hajunkból. Dana haját apró csatokkal feltűztük, néhány tincset kihagyva. Christabel haja göndören hullott háta közepéig. És az enyém? Hát egy ezüst csattal hátratűzve göndör hajam a hátamra hullt.
-Mi készen vagyunk! Nora gyere már ki!-kiabáltak a lányok kintről. Én a mosdóban, a tükör előtt állva izgultam. Vajon hányan jönnek el? Mindent megcsináltunk? Nem hagytunk ki semmit sem? A banda? Jó ötlet volt egyáltalán fogadni Julieval? Hiszen a DÖ a mindenem...vagyis anyám mindene, hisz' ő is a bizottság tagja volt, és a nagyi is..ez szinte már hagyomány...ezt ő értük csinálom. Mélyet sóhajtottam. Magamra húztam a hosszú fehér vászonkabátom és kiléptem az ajtón. Dana és Chris ott álltak teljesen készen, gyönyörűen. ana ruhája világoskék, pánt nélküli felső részét gyöngyök borították. Mellkasi része a testéhez simult, majd onnan omlott egész a földig fodrosan. Tökéletesen illett szőke hajához, melyet feltűztünk. Chris ruhája érdekesebb volt. Az egész ruha halvány lila, félvállas. A váll részénél egy köves csatt díszítette, és kicsit lejjebb egy esőcsepp formájú kivágás. A ruha a földig omlott, jobb lábánál a combjától lefelé kivágott. Hogy úgy mondjam igazán sexy ruhát vett fel. Göndör haja a vállára omlott, arcán széles mosoly.
-Jól van lányok...menjünk. Dominic már biztosan itt van.-mosolyodtam el halványan. Barátnőim először blokkoltak, majd egyből letámadtak.
-Mikor kérdezte meg? És miért nem mondtad el?-támadott le Dana.
-Egyáltalán mikor akartad elmondani?-csatlakozott Chris.
-Mi lenne ha ezt most hagynánk és lemennénk, mert itt áll a kapuban a kocsijával, hogy elvigye a ti formás kis seggeteket is!-mondtam, feltettem az álarcot, majd elindultam lefelé. Persze követték a példám és rögtön utánam jöttek. Amint kiléptünk a bejárati ajtón két fiú fogadott minket egy-egy szál rózsával. Dominic -a sármos szőke herceg, a focicsapat kapitánya- odasétált hozzám és átadta a virágot. Fekete smokingot és egy fekete álarcot viselt. Tekintetével végigpásztázott rajtam, majd egy elégedett mosollyal nyugtázta, hogy nagyon is tetszik neki amit lát.
-Gyönyörű vagy.-mondta, majd a karját nyújtva a kocsijához vezetett. Nem igazán értettem a kocsikhoz, de egy BMW-t még én is felismerek. De a kocsifelhajtón két autó állt. Ja igen, Jake. Jake és Dominic legjobb barátok már általános iskolától kezdve. A két idióta annyira hasonlít, hogy az már félelmetes. Nem külsőre értem, mert úgy egyáltalán nem, hanem belsőre. Dominic kinyitotta nekem az ajtót, én megköszöntem és beszálltam. Aztán Chrisnek is kinyitotta ő is beszállt.
-Nora, Dominic annyira cuki!-súgta a fülembe a mögöttem ülő.
-Aha...tudom...há Dana Jakekel megy? hm?-néztünk hátra. Chris rám nézett és tudtuk mire gondol a másik. Összefognak jönni! Annyira örültem volna nekik! Dominic mondta, hogy Jakenek bejön Dana és nem rég mi is kiderítettük, hogy Dananak sem közömbös Jake. De mind a ketten olyan ki nyuszik, hogy hihetetlen. Dominic is beszállt a kocsiba, beindította a motort, rám mosolygott majd elindultunk. Nem haladtunk valami hű de gyorsan, mentünk, mint a csiga-biga. Nem rosszból, örülök, hogy nem száguldoztunk végig az utakon úgy, hogy Chrissel eszeveszettül kapaszkodunk, nehogy kirepüljünk a kocsiból. Jó volt ez a tempó, de mégis úgy éreztem minél hamarabb ott vagyok, annál hamarabb megbizonyosodhatok afelől, hogy minden rendben van. Dominic bekapcsolta a rádiót, amiben a közös számunk ment.
-Emlékszel még erre?-kérdezte egy halvány mosollyal. Láttam, hogy Dominic arcán átsuhan a szomorúság, de gyorsan legyűrte azt az öröm.
-Hogy felejthetném el...-mondtam, majd lehajtottam a fejem. Dominickal együtt jártunk. Elsőben jöttünk össze, de a suli és egyéb elfoglaltság mellett elhanyagoltuk egymást. Mind ketten tudtuk, hogy ez így nem fog menni, tehát megegyeztünk, hogy inkább csak barátok maradunk. Azóta is nagyon jóban vagyunk, de néha nehezemre esik barátként mellette lenni. Mire feleszméltem Dominic nagyban a refrént énekelte.
-"...That I love you, I have loved you all along, And I miss you, Been far away for far too long, I keep dreaming you'll be with me, and you'll never go, Stop breathing if , I don't see you anymore..."-bátorítóan rám mosolygott és nem bírtam megállni, így én is énekeltem. A szám végén nevetve kapkodtunk levegő után.-Nora...tudom, hogy ezt nem most kéne....de gondolkodtál már azon, hogy mi lenne ha még együtt lennénk?-kérdezte. Meglepett a kérdés. Hitetlenkedve néztem Dominic arcát. Szőke haja belelógott a szemébe, mosolynak semmi nyoma. "Annyira más lenne minden ha nem adtuk volna fel...Nora kérlek szólalj meg! Megőrülök!"-rám pillantott azokkal a barna szemekkel, amik eddig elvarázsoltak."Istenem, a szemei, az arca, az ajka...annyira hívogat! de nem szabad ilyenekre gondolnom! Csak barát! Csak barát! Kérlek Nora ne nézz így rám! Megőrjítesz!" Még mindig szeret? Nem. Már nem szeret úgy, csak tisztázni akarja. Látom, hogy Chris érdekli. Igen látom az érzéseit, de miért hallom ezeket a gondolatokat?? Amikor Julie vagy Chealsie érzéseit láttam az ő gondolataikat nem hallottam, nem láttam. Miért van ez? Jaj Dominic. Az igazság az, hogy igen. Rengeteget gondoltam erre, de nem mertem elmondani neki. De nem lehet! Csak mindent bonyolítana és azt egyikünk sem akarja. Hátrapillantottam Chrisre. Őt iy ugyanannyira meglepte ez a kérdés, mint engem. Aztán hirtelen eltűnt. Nem volt ott. Megráztam a fejem hátha csak beképzelem magamnak, de amikor oda néztem nem volt ott. Aztán amilyen hirtelen eltűnt, olyan gyorsan jelent meg.
-Nora...ha te ...
-Nem...Dominic...én szeretlek és tudom, hogy te is...de mind ketten tudjuk, hogy ez már nem szerelem... Szeretlek, mint a testvéremet...-miközben beszéltem a kezemet vizsgálgattam. Dominic nem tudta eldönteni mit is érez, de én tudom, hogy elfogadja és tovább lép. Christ választja. És ennek örülök.
-Megérkeztünk.-fékezett le.  Chris azonnal kiszállt, Dominic és én még haboztunk.-Igazad van.
-Miben?
-Szeretlek. De csak, mint a testvéremet....tisztázni szerettem volna. Tulajdonképpen azt hittem majd győzködni kell téged...de megleptél.-nevetett.
-Ahogy te is. Nem hittem volna, hogy sor kerül erre a beszélgetésre...-egymásra néztünk. "Miért vagy ilyen gyönyörű?"-egy valamit nem fér a fejembe. Ha csak barátok vagyis szite testvérként gondolunk egymásra miért gondol ilyeneket rólam? "Hogyan kérdezzem meg tőled? Barátok? Nora ugye barátok maradunk...Igaz van már egy legjobb barátom, de lehet még egy...lennél az? Nora mi lenne ha ezek után is barátok maradnánk?"-miért van zavarban? Ha csak a barátom akar lenni, akkor miért van zavarban? Ennek semmi értelme! Na jó akkor majd én, ha ennyire béna vagy Dominic.
-Dominic, ugye barátok maradunk?-ismét meglepődött. Arcán halvány mosoly, ami egyre szélesebb lett.
-Legjobb barátok!-vigyorgott. Kezet fogtunk, majd megöleltük egymást. Lassan elengedett és az arcunk csak pár centire volt. Nem tudom miért, de mintha még mindig meg lenne az a vonzódás. Dominic tekintete az ajkamra tévedt, s az enyém is az övéin időzött. Lassan hajolt felém. "Nora kérlek csókolj meg! Egy utolsó csókot! Egy utolsót!"Mégis mit vártam egy fiútól, bár az az igazság, hogy én is annyira akartam, mint Ő. Úgyhogy...rendben Dominic egy utolsót. És néhány másodperc múlva ajkain összeértek. Gyengéden csókolt, úgy, mint legelőször. Ebben minden benne volt. A szerelem, a boldogság, a barátság és a búcsú. Mert ez az utolsó csók, amit kapok tőle. Elhúzódtunk egymástól.
-Ömm ez olyan volt, mintha a tesómmal csókolóztam volna...-szólaltam meg. Dominic rám kapta tekintetét.
-Ez komoly? Ennyire undorító volt?-szinte nyüszített.
-Ó nem nem dehogy! Én csak azt mondom, hogy jobb lesz ha ezt elfelejtjük! Rendben? Ez nem történt meg!-magyaráztam. Dominic bólintott.
-Mi nem történt meg?-kérdezett vissza kajánul vigyorogva.
-Ez ami az előbb...ááá hülye!!! Ne csináld ezt! De idegesítő vagy!-bokszoltam bele a vállába.-Muszáj ezt csinálnod??-nevettem. Dominic is majd megszakadt, majd kiszállt az autóból, kinyitotta nekem az ajtót, a karját nyújtotta és elindultunk befelé.-Hm milyen úriember lettél az utóbbi időben! Még a kocsi ajtaját is kinyitottad!-játszottam a lenyűgözött nőt. Bár ami azt illeti le is nyűgözött. De nem csak Dominic hanem a díszlet. Sokkal szebb volt, mint amilyennek délután láttam. Fényképezkedtünk egyet, majd tovább sétáltunk a lampionokkal kivilágított úton, ami a torna terembe illetve a focipályára felállított sátorba vezetett. A tornaterembe mentünk és belépve azt láttam, amire nem számítottam.

Dana ruhája

Christabel ruhája

Christabel haja

Dana haja

Első fejezet - Travel Home

Sziasztok bogárkáim!

A helyzet a következő: Ez nem a teljes fejezet, ez még csak  mondhatjuk a fele v. három negyede, a lényeg, hogy még befejezem és a folytatását ehhez írom hozzá! Tehát, aki olvassa az ne várjon 1/2t, mert nem lesz...egyszóval fejezet bővítés lesz majd 1-2 nap múlva. 

Ezer csók 

/Adam szemszöge/

-Adam! Kelj már fel!-kiabált magas hangján Becky, miközben lerántotta rólam a takarót. Húgom elhúzta a függönyt. Az erős fény bántotta a szememet, így egy párnát húztam a fejemre és egy hangos nyögéssel jeleztem a nem tetszésemet.Áá az idegeimre megy ez a kis vakarcs!! -gondoltam.-Hallottalak Adam! És csak, hogy tudd! Te sokkal idegesítőbb vagy!-kapta el a fejemhez szorított párnát, eldobta a szoba másik felébe és kinyújtotta rám a nyelvét. Ez volt a végszó. Elkaptam kishúgom, magam mellé rántottam és kíméletlenül el kezdtem csiklandozni. Becky kapálózott és hangosan sikítozott.

-Naa, feladod??-kérdeztem még mindig kínozva őt.

-So-so-sohaa!!-nevetett. Becky arcáról már folytak a könnyek, én mégsem hagytam abba.

-Naa?-kérdeztem még egyszer.

-Jó, oké! Te nyertél!-sikította, mire én azonnal elengedtem. Becky zilálva mászott ki az ágyamból és mutatóujjával fenyegetően felém bökött.-Ezt...még nagyon megbánod, Adam Grimmie! Bosszút fogok állni...-kapkodta a levegőt. Ezen nevetnem kellett, ahogy Becky arca egyre vörösebb lett. Becky kiviharzott a szobából, hogy valami útra valót készítsen. Leküzdöttem álmosságomat, felkeltem jó meleg ágyamból és a szekrényhez mentem. Rebecca már jó két hete nem ment suliba. Félek, hogy nagyon lemaradt...bár én vagyok a kemény bátyó, mégis aggódom azért a kis energiabombáért. Elővettem egy fehér rövid ujjú pólót és egy farmert. Felöltöztem és a konyhába mentem. Becky a pultnál sürgött-forgott, elkészítette a reggelimet, ami már a pult másik oldalán várt. Leültem a székre és neki láttam a Ham&Eggs-nek. Mikor végeztem lehúztam egy pohár narancslevet és elégedetten dőltem hátra a székben. A kis energiabomba ugrál, mint a bolha...-erre a gondolatra Becky egy gyilkos pillantást lövellt felém. Fincsi volt a reggeli húgi!-köszöntem meg, majd visszamentem a szobába. Megágyaztam nehogy a kis anyapótlék elkezdjen pampogni.

-Hallottam Adam! Meghalsz!-fenyegetett, de hangja még mindig magas volt és ártalmatlanul hangzott. Mosolyogva pakoltam össze a bőröndömet, majd hirtelen eszembe jutott valami.

-Hol van anya?-kiabáltam.

-Elment...valami dolga van...Miért?

-Csak mert a gondolataimra válaszoltál! Apropó, akkor hogy megyünk ki a reptérre?-furcsálltam. Ha anya elment dolgozni, akkor minket ki visz ki?

-Idióta! Itt hagyta a kocsit! Majd te beviszel minket, ott hagyjuk a kocsit és majd megy érte taxival....a lényeg, hogy add le az információs pulthoz a kulcsot!-magyarázta, mintha a legegyszerűbb dolgot nem tudtam volna. Becipzároztam a bőröndöt és az ajtóhoz vittem. Bementem Rebecca szobájába össze szedtem az ő cuccait is és kimentem a kocsihoz a hatalmas bőröndökkel. Végre apához megyünk. Anyánál az élet olyan, mint egy börtönben. Ne beszélj senkivel, ne nézz rá senkire, nem mehetsz sehova. Mintha valami kísérleti nyulak lennénk. Igen, anya amolyan tudós palánta. Ő az igazgatója a Richardson kutatóintézetnek a kihalt Texas közepén. Anya az aki a genetikai rendellenességekkel foglalkozott mindig is. Apa nos, ő az az ember, aki inkább otthon van és Tv-zik, mintsem hogy dolgozzon. Anyám szöges ellentéte. Apa rendőr. Szereti a munkáját, de én sem szívesen mennék be dolgozni oda, ahol nap mint nap gyerek -főleg lányok- eltűnését jelentik be. A családunk csupa ellentétből tevődik össze. Rebecca még csak tizenöt éves, de nagyon okos és különleges. Olyan különös génekkel született, melyek lehetővé teszik, hogy az ember fejébe lásson. Tehát egy szóval gondolatolvasó. És én? Hát én egy átlagos tizenkilenc éves srác vagyok. Nincsen álmom, egyszerűen csak élni akarok. Beraktam a bőröndöket a csomagtartóba, majd visszamentem a házba.

-Mehetünk?-kérdeztem és az órára néztem. Fél tíz, mindjárt indul a gép. 

-Mehetünk!-szökdécselt az autó felé, miközben valamit dudorászott. Lányok...-.-'-Hallottam ám!!-szólt vissza az ajtóból. Vigyorogva mentem utána. Bezártam az ajtót, beszálltam a kocsiba, beindítottam és már a reptérre vezető úton haladtunk.

***

Leparkoltam a kocsit a bejárathoz közel, majd elkezdtem kipakolni a bőröndöket. Becky habozás nélkül segített, aminek most kivételesen örültem. Miután ezzel végeztünk, bezártam az autót és csomagokkal megtömve elindultunk befelé. Az információs pulthoz indultam, amikor valaki hirtelen a nevemet kiáltotta.

-Adam! Adam!-hátra néztem, hogy ki lehet az. Anya sietett felénk integetve. Mosoly volt az arcán, miközben egy puszit adott kishúgom homlokára és az én arcomra. Oda adtam neki a kulcsot, majd megöleltem.-Vigyázzatok magatokra! Majd találkozunk...-mondta, majd mi elindultunk a járatunk felé. A mozgólépcsőnél még hátra fordultam és intettem egyet anyának, mielőtt eltűnünk a rengeteg emberből álló tengerben.

***

A repülő út nem volt hosszú, inkább csak fárasztó. Mivel ez a kis vakarcs állandóan pattog, mint a gumilabda!! Morgolódtam magamban és elégedetten nyugtáztam, hogy Becky mindent hallott. Elég furcsa ez a gondolatolvasósdi, de néha elég nagy hasznát vesszük. Például, amikor apával hülyéskedünk én üzenem neki gondolatban, hogy most terítsük le és végszóra apa már a kanapén hever. De van ennek hátránya is. Semmi magán élet, semmi saját gondolat, mert mindent hall és mindent tud...A landolás után fogtunk egy kocsit és rápakoltuk a csomagokat. Legalább nem kell cipelni...-vigyorogtam magamban, mire Becky hevesen bólogatni kezdett. Hamarosan megláttuk apát, amint a kék Ford Escort-jának támaszkodva jót mulat rajtunk. Igen ez a mi apánk. Az örökös gyerek, aki mindenen nevet. De ez nem is nagy baj, mert jó kedvében nagyon hülye tud lenni, de ha kell felveszi a komoly maszkot. Mosolyogva mentünk a jól megszokott kocsihoz, amjd kezetráztam apámmal.

-Szia apa!-üdvözöltem.

-Szervusz fiam!-mosolygott rám, majd megölelt. Miután elengedett Beckyhez fordult, aki már a lábával dobolt, annyira unta magát.-Kicsim!-tárta szét karjait, majd megölelte húgomat. Rebecca olyan kicsinek és törékenynek látszott apa karjai között, de tudtam -és ezt csak én tudtam a családból-, hogy közöttünk Ő itt a legerősebb. Bepakoltunk hátra, majd beültünk a kocsiba és a régi ház felé hajtottunk. Megálltunk az egyik lámpánál, ami épp egy kávézó mellett helyzekedett. Nyugodt hely volt, a kültérben a fal mellett padok voltak elhelyezve, ahol három lány nevetve ült és kortyolgatták az italukat. Két barna hajú és egy szőke. Csinosak, körülbelül tizenhat - tizenhét évesek. Az egyik éppen egy SMS-t írt, majd visszarakta a táskájába. Ekkor Becky telefonja csipogott, majd zöldre váltott a lámpa és elindultunk.

-De jóó!-ujjongott. Hátra néztem, hogy lássam minek örül annyira Becky, de nem volt hajlandó megmutatni.-Először ígérd meg nekem, hogy eljössz velem!-mutatóujját maga elé emelve nézett komolyan a szemembe.

-Egyáltalán miről van szó? Nem ígérek meg semmit, amíg nem tudom miről van szó!-háborodtam fel, de Becky elszánt arcát látva sóhajtottam egyet.-Rendben megígérem...-mondtam megadóan, mire Becky sikkantott egyet.

-Rendben. Szóval néhány barátnőm Nyárköszöntő bált tervez a sulinkban!

-Ennek örültél annyira?-kérdeztem egyik szemöldökömet felvonva.

-Ünneprontó! Lány vagyok!! A bálozás és a pasizás az életem!

-Nanananaaa!-szólt közbe apa.-A bálozás még rendben, de a fiúk! Még túl fiatal vagy ehhez!-mondta ellenvetést nem tűrően apa, de tudtam, hogy ugyan olyan jól mulat rajta, mint én.

-Ti ketten...mind...olyan....arghhh...-dühödött fel. Apával jót nevettünk, majd lepacsiztunk, mire Becky szisszent egyet.

-De nem szólhatsz már semmit! Mert megígérted, hogy eljössz velem! Ami azt jelenti, hogy nekem lesz a leghelyesebb kísérőm!-ujjongott ismét.

-Hé-hé! Nem ígértem meg semmit sem...oké? Főleg nem bálokra....-vágtam közbe.

-De hát az előbb azt mondtad!

-Fiam, megígérted neki, szóval innen nincs visszaút! Írd meg a végrendeleted és akkor midnenki jól jár!-nevetett apám. 

-Jól van megírom! De ti nem kaptok belőle semmit!-mutattam mind kettejükre.

-Mert nincs mit!-nyújtotta ki a nyelvét Becky.

-Te kis...-és ekkor apa fékezett. Még épp idejében kaptam magam elé a kezem, így nem zuhantam neki a műszerfalnak.

-Megjöttünk...

-Otthon édes otthon...-sóhajtotta Becky. Igen, végre itthon.

Prológus - The beginning

A tizenegyedik évfolyam szervező bizottsága, más néven a DÖ. A diákönkormányzat tagjai azok a diákok, akik szeretnek olyan programokat és rendezvényeket szervezni, amire aligha jönnek tíz embernél többen. Ezek vagyunk mi: Julie Brown, Mark Williams, Diana Simms, Chealsea Danvers, Molly Patterson és én, Nora Harper. Az eddigi programok nem sikerültek túl jól, sőt szinte mindent le kellett fújni és amelyiket mégis megtartottuk, arra senki sem jött el. De a mostani tervem bombasiker!

-Nos...mint azt mindannyian tudjátok az eddigi programjaink nem arattak valami nagy sikert...-kezdett bele Julie, miközben én a telefonommal babráltam.

 "Dana: Mikor végzel márr?? Menni akarokk!!! :'( És Chris is toporog már!!!

Én: Nyugi lányok még 5 perc... tal. a bejáratnál! ^^ pusz"

Mindenki unott fejjel, a kezébe temetve az arcát ült az asztalnál. Volt aki már feküdt.-Minek fényezem? Szart sem értek! Mert egy diák sem volt hajlandó odatolni a seggét...a sulibulikon, amiket szerveztem...a sportnapokon...SENKI!!! De miért?-Julie hangja hisztérikusan csengett, miközben az asztal körül sétált. Szőke hosszú haját idegesen csavargatta. Hirtelen mindenki eltűnt és bevillant egy kép, amin 'Julie tombol...felborítja az asztalt és üvölt dühében.' Aztán ismét a bizottság termében voltam. Nem volt nagy hely, de nem is volt kicsi. Tulajdonképpen a helyet csak az asztal, a szekrény és a csocsó asztal foglalta el.-Ha valakinek...akad bármilyen ötlete...most szívesen meghallgatom....-vett egy mély levegőt, kifújta, majd leült a helyére.

-Ó-ó nekem van egy ötletem Juls!!-ujjongott Chealsea. Persze senki sem volt kíváncsi a mondandójára. Komolyan mondom, szerintem ez a lány nem százas!!

-Cheals! Nem fogunk karaoke vagy szépség versenyt rendezni! Felejtsd el!-oltotta le Julie legjobb barátnőjét. Újabb kép villant be. 'Chealsea fel van háborodva. Láttam, amint jól megmondja a magáét Julienak. Kikiabálja, hogy mennyire bunkó és, hogy miket tett eddig'...és ismét a valóság. A kopott asztal, a párnázott szék, és a briliáns tervem. Ez meg mi volt?-kérdeztem magamtól.

-Nyárköszöntő...-mondtam, mire mindenki rám nézett. 'Julie arca eltorzult az irigységtől. Irigy volt, mert nekem jutott eszembe és nem neki. Diana szemében láttam az izgatottságot. Tetszett neki az ötlet és már el is képzelte magát a ruhájában. Mark már azon morfondírozott, hogy kit hívjon el rá. Molly, mint mindig azon gondolkodott mennyi lenne és mit kéne hozzá venni.' De miért látom én mindezt? Komolyan kezdek furcsa lenni....-Öhm..olyan lenne, mint az év végi bálok, csak itt a nyár kapja a főszerepet!-vontam meg a vállam.

-Ha azt hiszed, hogy olyan sokan fognak elmenni a bálocskádra, akkor szervezd meg te!-mondta gúnyosan Julie és egy újabb kép formálódott a fejemben. Julie látja maga előtt, hogy csak a barátaim lesznek ott, ő pedig jót fog nevetni. Na azt majd meglátjuk!! 

-Rendben van! Megszervezem!-álltam a pillantását, ami meglepett volt. Nem hitte, hogy szembe merek szállni a suli királynőjével. 

-Fogadjunk, hogy 5 embernél többen nem mennek el!-rátámaszkodott az asztalra és kihívóan rám meredt.

-Ó. Szóval fogadni akarsz!? Hát legyen! Mi a tét?-álltam fel és csípőre tettem a kezem. Nem lesz olyan nehéz legyőzni ezt a kis fruskát...chh!

-Hirtelen, hogy felbátorodtál...hát legyen...de fájni fog.-sziszegte.-A nyertes lesz az elnöke a bizottságnak...-sóhajtott, és a körmeit kezdte vizsgálgatni...

-És a vesztes?

-Nem egyértelmű???-vonta fel szemöldökét.-A vesztes kilép a DÖ-ből és nem jön vissza...-hajolt közelebb az asztal fölött és jelentőségteljesen rám nézett. 'Julie nagyon magabiztos. Látja maga előtt a győzelmet, és azt, ahogyan én csúfos vereséget szenvedve hagyom el a bizottságot...' Mintha ezzel már el lenne döntve! Na nem! Nem hagyom! De miért látom én ezeket? Mi közöm van az érzelmeikhez??

-Elfogadom!-mondtam elszántan, majd Julie felém tartotta a jobbját.

-Helyes...